A Gránit Bank a nyilvános értékesítés során bevonni kívánt 7 milliárd forint kibocsátási összértéket a „kiemelkedő keresletre való tekintettel” 17,7 milliárd forintra emelte túljegyzés miatt – derült ki a banknak a BÉT honlapján közzétett közleményéből. A jegyzés tehát sikeres volt, ugyanakkor a maximálisan tervezett 30 milliárd forintot nem érte el.
November 26-tól december 11-ig, vagyis máig tart a Gránit Bank lakossági részvényjegyzése, a bank közzétette, hogy a pénzintézet egyik vezetője is jegyzett a részvényekből.
Hamarosan bevezethetik a Gránit Bankot a budapesti tőzsdére, a pénzintézet papírjainak jegyzése jelenleg is zajlik. De milyen kilátásokkal rendelkezik a cég, milyen terveik vannak és kikhez hasonlítják magukat? Egyebek mellett ezekről a témákról kérdeztük Hegedüs Évát, a bank elnök-vezérigazgatóját.
Ahogy arról a Portfolio is beszámolt, tőzsdére megy a Gránit Bank: a kibocsátandó új törzsrészvények lakossági jegyzése november 26-án indult, és a tervek szerint két hétig tart. Ennek kapcsán előző cikkünkben a pénzintézet digitális fejlesztéseinek történetét mutattuk be, most pedig azt vizsgáljuk meg közelebbről, hogy milyen fenntarthatósági- és ESG programjai vannak a pénzintézetnek, és hogyan csökkenti a digitális működés a bank környezeti lábnyomát.
Javában zajlik a Gránit Bank új részvényeinek a jegyzése, a kereskedés december 23-án indulhat meg a BÉT-en a papírokkal. A tőzsdére lépés apropóján megnéztük, miként alakult az utóbbi években a bank üzleti aktivitása, mekkora növekedést ért el a pénzintézet, és hogy épül fel a társaság hitelportfóliója.
Folytatja digitális termékei fejlesztését a Gránit Bank: a pénzintézet arról tájékoztatta a Portfolio-t, hogy a következő hónapokban további új fejlesztések várhatók – a bank tőzsdei bevezetésével és nemzetközi terjeszkedésével párhuzamosan.
A Gránit Bank átlag feletti növekedésének és magas profitabilitásának egyik legfontosabb oka a tradicionális, illetve a digitális banki modell sikeres ötvözése, ezt tükrözi a tőzsdére lépést megelező részvényjegyzés során meghatározott árazás is – mondja a Portfolio-nak adott interjújában Hegedüs Éva elnök-vezérigazgató a ma induló részvényjegyzés apropóján. A tőzsdei bevezetés előkészítéséről, a befektetői érdeklődésről, a bank tőkepiaci és expanziós terveiről is beszélgettünk Hegedüs Évával.
Tőzsdére megy a Gránit Bank, a kibocsátandó új törzsrészvények lakossági jegyzése holnap indul, és a tervek szerint két hétig tart. A papírokat egyenként 13 172 és 15 054 forint közötti áron lehet jegyezni, ez a várható könyv szerinti értékhez képest nem túlzottan magas, de az OTP 1,1-énél magasabb, 1,6-2,0 körüli értékeltséget jelenthet. Közvetlenül karácsony előtt debütálhat a tőzsdén a bank: december 23-án kezdődhet meg a kereskedés a társaság részvényeivel.
Bár néztek más európai tőzsdéket is, egy döntően hazai bank esetében az első lépés a hazai tőzsdére bevezetni a papírjait – mondta el Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója az Inforádió Aréna című műsorában. Szerinte már nem kell sokat várni a bank tőzsdére lépésére.
Ilyen közel még sohasem volt a Gránit Bank a tőzsdére lépéshez - közölte a hitelintézet elnök-vezérigazgatója. A tőzsdére lépést megelőzően munkavállalói részvétellel végrehajtottak egy 30 milliárd forintos tőkeemelést a banknál, ezzel saját tőkéje 120 milliárd forintra emelkedett.
A Gránit Bank társalapítója és elnök-vezérigazgatója, Hegedüs Éva nyerte el a fődíjat az EY Az Év Üzletembere program gáláján; a verseny globális döntőjében, Monte-Carlóban ő képviseli majd Magyarországot.
Hatvankettedik alkalommal rendezi meg idén a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) a Közgazdász-vándorgyűlést, ezúttal Nyíregyházán csütörtökön és pénteken. Hegedüs Évát, az MKT főtitkárát, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatóját kérdeztük a kétnapos szakmai esemény üzenetéről és félidei tanulságairól.
A Gránit Bank ügyfelei mostantól a mobilbanki applikációban néhány kattintással ellenőrizhetik, hogy a bank ügyintézőjével beszélnek-e telefonon. Az app a hívást indító ügyintézőt is név szerint beazonosítja, így az ügyfelek a funkció használatával kivédhetik a hamis, adathalász céllal indított hívásokból eredő kárt.
A Gránit Bank 2024 július végével évi 6 százalékra (EBKM 6,00%) emelte a 3 hónapra leköthető Gránit eBank betét éves kamatát és 3,75 százalékra (EBKM 3,75%) növelte a lekötés nélküli kamatot a Gránit Kamat Plusz bankszámla esetében. Emellett az ügyfélélmény növelése érdekében megújította, látványosabbá és informatívabbá tette a mobilbanki betétlekötést. A Gránit eBank mobilbanki alkalmazásnak egyik legnépszerűbb funkciója a gyors és egyszerű betétlekötés, a bank lakossági ügyfelei a betétek közel 100 százalékát már így kötik le.
A Gránit Bank sikeresen megvásárolta a holland De Lage Landen International B.V. magyarországi lízingcégeit – közölte a társaság, amely még januárban jelentette be a két lízingcég megvételét. A lízingcégek a jövőben Gránit Pénzügyi Lízing Zrt. és Gránit Lízing Kft. néven működnek tovább.
A Legjobb mobilbanki applikáció, a Legjobb adaptív banki weboldal, valamint a Legjobb közösségi média marketing és szolgáltatások magyarországi kategóriáiban végzett az élen a Gránit Bank, utóbbi esetében pedig a kelet-közép európai régióban is a legjobb lett.
Folyamatosan frissülő hírfolyamunk.
Olajraktárt ért támadás az éjjel.
Vidéken várhatóan 10% alatti szobaár-emelkedést bír majd el a piac
Mozgalmas esztendő volt, annyi biztos.
Gyorgyevics Benedekkel, a Városliget Zrt. vezérigazgatójával beszélgettünk.
Miért csökken a közvetlen külföldi tőkebefektetések volumene?
Meddig nőhet még?